derelict.hu – Kostyó-Fehér Nándor

némiképp rendhagyó esküvői fotózáson vagyunk túl Ágival és Gergővel; egyrészt a ceremónia után két héttel kerítettünk sort a “beállított” fotózásra, másrészt kevés pár büszkélkedhet el azzal, hogy templompadláson készültek a képeik. persze volt az eseménynek hétköznapibb része is, de nem a templomkerti futkosás emeli ki az átlagos esküvőfotók közül a szettet.

indítsunk kicsiben

délután kettőkor találkoztunk az ifjú párral, a fotózás – mintúgy a ceremónia - helyszínéül az üllői úti Örökimádás temploma, illetve annak kertje szolgált. a koncepció már az elején ismert volt, Gergő emlegette a padlást már jóelőre, illetve közös egyetértés volt a régimódi portrékkal kapcsolatban is – mégsem kezdhettünk ezzel, mert az idő egészen megfelelt egy kis kültéri fotózáshoz is, ami mondhatni ilyenkor elmaradhatatlan.

az alapfelkiáltás körülbelül a következő volt ( Ági részéről ): “legyen a ruháról valami kép” – ezt egy expoval sikerült megoldani ( “most már van” ), így újabb célok elé néztünk. hál’ Isten kellemesen őrült párral volt dolgom, így igen sok hülyeségben benne voltak, volt mezitláb futkosás, vetkőztetős jelenet, csókok különböző formákban és fajsúllyal, még tűzlétra mászás is. öleltek fatörzset, volt szálfával agyonverős lovaggá ütős bohóckodás is.

irány a padlás

ezeket persze nem tudtuk a végtelenségig fokozni, főleg hogy a templom kertje is elég limitált – igen szűk a hely, és a határoló fal, illetve a mögötte elterülő többszintes társasház egyike sem szép háttér egy fotónak. így a lehető legnagyobb diszkréció mellett elindultunk a padlásra – klausztrofóbiások itt hagyják abba – ahová egy roppant keskeny (vállszélességű) csigalépcső vezetett fel. hangulatnak természetesen elsőrangú volt, de fotós- és állványtáskával felcaplatni azért már korántsem akkora sport.

a padlás némiképp más képet adott, mint ahogy várakozásaim közepette elképzeltem; korántsem volt annyira dohos-poros, és különféle réseknek is híján volt, ahol  szép sugarakban törhetett volna be a napfény. volt viszont roppant izgalmas könyvesszekrény, és egy másik, tele fejetlen fabábokkal, de azok olyan erősen össze voltak csomagolva, hogy nemtudtunk csak egyet kiszabadítani mindenféle nehézség, vagy zajkeltés nélkül ( a templom nyugalmát mégsem illő megzavarni ). noha rendkívül eredeti és beteg ötlet lett volna a menyasszony ölébe fejetlen bábot adni egyetlen fiát formázandó – erről sajnos le kellett mondjunk, de mindenképp későbbre halasztanunk. könyvről port lefújós setuppal próbálkoztunk, de egyik sem volt elég poros.

The Addams Family™

előjött viszont az alapötlet – régi, festett portrékra hajazó képek, melyeken az alanyok szinte kifejezéstelen arcokkal ülnek/állnak, a férfi a nő fölé magaslik, a nő egykedvű alárendeltségében múlatja a portrékészítés idejét. ehhez még megfelelő faszéket is találtunk, a nyitott könyvesszekrény pedig kiváló hátteret biztosított – bár kissé öncélúan hathat, hiszen ki hagyja tárva-nyitva a szekrényét… a célnak persze megfelelt, ennyi “művészi szabadságot” pedig minden további nélkül biztosítottam magunknak.

különféle fapofa és egyebek után azért itt is jöttek a bekattanások – Gergő remek arckifejezésekkel gazdagította a képeket, Ági arcán viszont legtöbbször a valós, őszinte döbbenet és zavar látszik, hogy “úristen, már megint mit csinálunk?” ez persze tökéletesen megfelelt minden elvárásnak, sőt, néha kérnem is kellett, hogy “ha lehet, kicsit unottabb arcot tessen vágni”, hagy jöjjön át teljesen az érzés.

kis romantikus végjáték

miután Gergő összes létező grimaszát végigfotóztuk, csináltunk még pár közös-pofavágós, kedvesen bamba és egyéb képet is, majd előresétáltunk az orgonához, ahonnan remek “kilátás” nyílt a templomhajóra és a szentélyre; itt készült a post fejlécéül szolgáló kép (és megannyi hasonló társa).

ez után már nem maradt más hátra, mint a pakolás, táskáról portörölgetés-fújkálás – az utóbbi időkben valahogy mindig ilyen koszos-poros helyszínekre sodor a sors – az elkészült képek fényében viszont eddig minden alkalommal megérte ez a kevéske viszontagság.

a szett képei