fogyatkozva
csalódásra adott okot viszont a létszám: az első találkozó 15 főjéhez képest mindössze heten voltunk (ráadásul Marcsi és Zsolti csak később érkeztek), így jobbhíján öten kezdtük el felbolygatni az üzlet nyugalmát. az üzlet berendezése és portékái egyaránt remekbeszabottak voltak, viszont fotózáshoz tökéletesen alkalmatlan állapotban; a viszonylag nagy beltér ellenére is zsúfoltság uralkodott, amin persze engedélyt kaptunk segíteni.
Petivel láttunk hát neki ( a lányokat mégse kényszerítheti fizikai munkára az ember ), hogy arrébtegyünk minden akadályt, szigorúan figyelve arra, nehogy valami sérüljön, vagy egyéb baja essék, hiszen a találkozó egyik alapfeltétele volt, hogy mindenki maga felelős az okozott kárért ( igen nagy értékű holmik között mozogtunk ). így sikerült kitisztítani mindenféle “helyszíneket”, ahol már ténylegesen lett hely az állványok elrendezésére – néhol azért akadályoztak a fenn lógó csillárok, de azokat már mégsem akaszthattuk le.
variációk
Flickr Tag Error: Call to display photo '3804208901' failed.
Error state follows:
- stat: fail
- code: 1
- message: Photo "3804208901" not found (invalid ID)
ami leginkább tetszett a helyszínben, hogy igen összeillő kis részekre volt elrendezve, mindenhol volt egy domináns szín – amit kihasználhattunk volna, ha a modelleink hoznak váltásruhát. ennek híján a lányokat cserélgettük, az egyik helyszínre Móni került, máshova Anettet fektettük be; az alapvetően kis létszám miatt ez könnyen megoldható volt.
sajnálatos módon viszont a saját aktivitásom a végére már szinte annyiban merült ki, hogy rendezgettem a bútorzatot, meg pakoltam ide-oda a vakuállványaimat – melyeket mindössze ketten használtunk Petivel, hisz Gergő canon felhasználó lévén nem sokra ment volna a CLS-be állított nikonokkal (később Zsolti pedig on-camera vakuval csapta agyon a rendezvény alapötletét).
végjáték
Flickr Tag Error: Call to display photo '3805023494' failed.
Error state follows:
- stat: fail
- code: 1
- message: Photo "3805023494" not found (invalid ID)
azért Zsolti és Marcsi érkezése még dobott egy kicsit a hangulaton, mégiscsak jobb heten lenni, mint a gonoszok. sikerült még elhülyéskedni kicsit az egyik ágyon ( amiről hosszas percekbe került minden díszítőelemet lepakolni ), készült pár “személyes” jellegű kép is, de talán ki tudok csikarni egy engedélyt az egyik leközlésére.
tanulság? nincs. talán annyi, hogy a nyár közepén ( számos egyéb rendezvény tapasztalatából okulva ) nem érdemes nagy létszámra számítani. igaz, a bolt szempontjából jobb is volt így, mert legalább elfértünk és tökéletesen volt helyünk és időnk is alkotni, illetve a lassabb alkotói tempó ellenére is jó volt a hangulat, az a maroknyi ember jól érezte együtt magát, és ez az ami számít.
a szett képei
a bejegyzés trackback címe:http://www.derelict.hu/foto/bustme-2-mannahome/trackback/
















August 9th, 2009 at 23:35
Sajnos nem voltam otthon, de majd a következő!