ugyan “Tiszába vizet” jellegű a projekt, de jelenleg egy 3d engine fejlesztésén dolgozom flash alá – egyfajta kisérletezésképp, illetve mert úgy érzem, túl könnyű lenne kész rendszerekbe beleülni ( persze mondhatnók azt is, hogy az a fajta programozó vagyok, aki mindent maga akar megírni ). ebből látható most egy techdemo, amit nevezzünk egyszerüen MultipleLightSourceFlatShadingDemo-nak…
hajtás után láthatod, ide közvetlenül nem tenném ki, kicsit cpu igényes.
noname.project
work in progress
a jelenlegi állapot solidFill háromszögekkel dolgozik, illetve ezekből épített “csoportokkal”. képes áttetszőséget számolni, illetve meghatározatlan számú fényforrásból árnyalni. a demoban összesen 288 háromszögből álló 4 “gömb” került megjelenítésre. a 3d objektumokra képes egéreseményeket szimulálni, bár ez még kicsit döcög itt-ott.
todo
a tervek között szerepel textúrafeszítés, motion blur, dof, és megannyi jóság. hogy meddig jutok benne az jó kérdés, a texturafeszítés megírása után debütál majd éles oldalon ( igaz, ezzel a “motorral” készült az eso.tv tarotkártyás játéka is, csak az még nem háromszöges, hanem texturázott négyszögekkel operált ).
apró kérés: szivesen látnám a kommentek között a statisztikai adatokat, azaz fps és load értékeket, meg a futtatókörnyezhetet ( cpu, ram, os, borzer, ilyesmik ).
a bejegyzés trackback címe:http://www.derelict.hu/flashdev/sneak-peek/trackback/











August 31st, 2009 at 14:49
Kitartást kívánok hozzá!
Nálam 2.2-es C2D;2GB RAM, XP 32-bit, firefox mellett 35-43 között ugrál.
August 31st, 2009 at 15:27
16-18 fps között Load:120-130%
MacBook Pro 2,26 Ghz 4 Gb RAM, MAC OS X SnowLeopard, Firefox 3.5.2
September 2nd, 2009 at 15:30
27fps win7, ff, és core2 2Ghz 4gigával
a load meg 84% körül ugrál.
September 7th, 2009 at 00:02
30fps load 60%
AMD4400, 1,5Gb RAM
September 11th, 2009 at 11:41
Jó kis feladat
30 FPS / 30%
Pentium Dual Core 2.7GHz, 2 GB, winXP, FF 3.014
September 11th, 2009 at 14:32
FPS: 30-31 között, Load: 069-072 között.
Browser Fox 3.5.2
CPU: AMD X2 (2,2GHz/mag)
Mem: 1GB DDR 800
Op: XP SP3
September 13th, 2009 at 16:43
16-18 FPS, és 120-130% load
September 16th, 2009 at 20:03
Szia!
nekem core2duo 2.15/mag, 2GB mem, 30fps, 40%load