kezdjük ott, hogy csak ajánlani tudom ezt a billentyűzetet; bár nekem egy nagyon kompakt notibillentyű után némiképp szokatlan, remek darab, és a lakkfekete borítása nemcsak hogy szemet gyönyörködtető, de remekül illik a hasonló fényezésű SyncMaster 226BW monitoromhoz is. folytassuk ott, hogy kb 4 év után munkahelyet váltottam, és végül a pontot az “i”-re ez a kis fényes csoda tette rá.
közel 4 éve gyűrtük már egymást az aaprillal, de a vége felé a motiváltságom kezdett a béka fenekéhez közelíteni; futott előre a világ, én pedig a régi bevált rutinjaimban tapostam előre, kb napról napra lemaradva mindentől. alapvetően már csak flash fejlesztéssel foglalkoztam az utóbbi időkben, azt is a megszokott Flash IDE-n keresztül, as2-ben. a projtektek általánosan 1000-2000 kódsor körül mozogtak, nem volt sem szükség, sem lehetőség “nagyot dobbantani” az ügyfelek és az igényeik fényében. még a Sasad Liget teljesen flash-re alapuló szájtja is viszonylag rövid forráskód, bár netto másfél hónapos fejlesztés azért benne van. az Otthon Centrum térképes keresője újra online hálisten (nehéz referenciaként használni, ha ki sem teszik), egyik kedvenc projektem volt anno (kb 2 hónap munka), de a végére már gyakran ütköztem az as2 korlátaiba – kisérletezni, as3-ra migrálni viszont egyszer sem volt idő; hisz mindig minden tegnapra kell.
megoldás? ugrani kell. nagyot, bele a mélyvízbe. most, hogy egy hete a Tele1 csapatát boldogítom, és kvázi belecsöppentem egy működő, alkalmazott környezetbe, bárminemű as3 vagy oop tapasztalatok nélkül, azt kell mondjam, az első két nap igencsak érdekes volt. kb 10k sornyi forráskódot olvasgatva csak néztem, pislogtam, előjött a régi “meg kell tanulni” érzés, amit a főiskolás éveim óta nem igazán éreztem. aztán a harmadik nap inkább belevágtam, dobjuk félre az értelmezést, adjatok feladatot, hagy alkossak vmit.
és ment. persze kicsiben kezd az ember, apró xml építő osztály, másnap apró slider kezelő egy színcserélőhöz, harmadnap promociós streamplayer, de már meglévő elemekből összelegózva – viszont a lelkesedés és az önbizalom nőtt. és akkor jött a piano black; alapvetően az a filozófiám, hogy melóhelyen és otthon ugyanolyan keyboardot koptassak; nem szeretek különböző layoutok között váltogatni, egybe szokjon bele az ember. így pénteken meg is vettem az első példányt tesztelni; ha jó, a cégbe is viszek egyet.
délutánra jött is az inger, hogy használni kéne, írni kell valamit, nyomkodni, bizsergetni. persze ehhez némiképp át kellett rendezni az asztalt, hisz a cucc szélesebb mint az elődje; már ez a fajta változtatgatás (finom asztalosmunka) is egy kisebb endorfinlöket volt. közben felkúszott a gépre a flex builder, és nekiláttam az első saját actionscript projektemnek.
nosztalgikus módon olyasmikkel kezdtem amivel régen is jót szórakoztam; különböző részecskedinamikákat írtam anno kezdőként flash6 alatt, hullámmozgást, hóesést, felületmodellezést. a hóesés fentebb, immáron szépen osztályokba szervezve – élmény volt, újra visszajött a régi coder-véna, úgy éreztem magam, mint 12 évesen, amikor megirtam életem első MOS6510 gépikódját. a következő valamiféle felületszimuláció lesz, térben forgó dróthálón ábrázolva, yeah! újraírom az as2-es perspektív bitmap torzítómat is és nekifutok újra egy négypontos textúrafeszítésnek, hátha most gyorsabban fut majd 1fps-nél…
nomeg lassan kinyitom az “Essential Action Script 3” könyvemet is, végre.
http://www.derelict.hu/flashdev/piano-black/trackback/
February 19th, 2009 at 14:32
Én a Logitech lapos billentyûit szeretem. Kb. 3 éve vettem egyet, a következô is hasonló lesz, mert a mostani már kezd rakoncátlankodni, a sok vizuál meglehetôsen igénybe veszi, a ctrl billentyûn már érezni az elhasználtságot. Amúgy a tiéd sem néz ki rosszul:)